Mi a tanfolyam tematikája?
Az órák első egyharmada elmélet, majd az ott hallottakat gyakorlatban is megvalósítjuk. Alkalmanként sok felvétel készül, amelyek a capture szoftver segítségével azonnal monitoron (vagy kivetítve) kiértékelünk. A különbségeket látva eljuthatunk az optimális megoldásig. Egy alkalommal akár 30-40 bevilágított kép is készülhet. Alkalmanként már a médiában megjelent fotók kiértékelése alátámasztja a tanultakat,a filmek, DVD–k alkalmasak arra, hogy a régi, bevált technikák mellett a legújabb trendeket is bemutassuk.
1. nap
ELMÉLET: (Előadó – Tóth Béla)
Alapvető fénytan. A fény fizikai és fotográfiai tulajdonságai. Fény és árnyék. Átbeszéljük az alapfogalmakat, a fény tulajdonságait, típusait. Megismerkedünk a különböző természetes és mesterséges fényforrásokkal. Gyertyától az izzószálakon és villanócsöveken keresztül, az infralámpákon át, a ledes technikákig. Elsődleges fényforrások.
GYAKORLAT: (Előadó – Vass Tamás)
Kipróbáljuk a leggyakrabban használt fényforrásokat. Ismerkedünk a világítást kiegészítő felszerelésekkel. Emellett ízelítőt kapunk a színhőmérsékleti korrekciós lehetőségekről, kevert fény tulajdonságairól, és a derítési, fényszórási eljárásokról, az árnyékok szerepéről, melyeket később kombinálva alkalmazunk.
Tripont-tipp:
Korábbi hallgatók nagy érdeklődést mutattak, hiszen olyanokat halottak, amelyeket korábban nem ebből az aspektusból szemléltek. Megismertek néhány nagyon jól használható trükköt.

2. nap
ELMÉLET: (Tóth Béla)
Fénymérés, színhőmérséklet mérés. White balance, szürke tábla, színtábla… stb. Erről körültekintően és sokat beszélünk, gyakorlunk, hosszan, hiszen az előadások során gyakran találkozunk majd kevert fényekkel. Illetve megpróbáljuk a lehetőségünkre álló felszerelésből kihozni a maximumot és azokat optimális értékre korrigálni. Másodlagos fényforrások.
GYAKORLAT: (Vass Tamás)
A nap témája a tárgyfotó, ahol egyedül álló tárgyak fotózásáról beszélünk. Megismerkedünk a matt, a fényes, az átlátszó és strukturált tárgyakkal. Külön figyelmet kapnak a technikás ezüst, üveg, fekete és fehér tárgyak, amiket mind másképp kell világítani. Emellett különböző tárgyfotó technikákat, stílusokat mutatunk be ahol fő szempont a kompozíció és a megjelenés mellett a hatékony munkamenet.
Tripont-tipp:
Ezzel a módszerrel már azt is megtanuljuk, hogyan álljunk neki a tárgyfotó feladathoz, milyen eszközöket alkalmazzunk ahhoz, hogy a legkevesebb időt töltsünk vele, a leghamarabb kapjuk a legjobb eredményt . Megtanuljuk azt is, hogy a tárgy ismeretében mekkora a bonyolultsági tényező, és mi pl. milyen árajánlatot adjunk megrendelőink felé.

3. nap
ELMÉLET: (Tóth Béla)
Textilek és fényt áteresztő anyagok, fóliák alkalmazása. Negatív derítés. Mivel állítjuk elő a fényt? Műfény lámpák, fluoreszcens és fénycsővilágítások. Szoftbox vagy derített visszavert fény? Szoftbox elmélet.
GYAKORLAT: (Vass Tamás)
Ezen a napon a csendélt lesz a középpontban, ahol már több különböző típusú tárgy szerepel egy képen. A háttér megválasztása, az éles és életlenek kombinálása, a tárgyak egymás melletti viszonya és azok hogyan erősítik, vagy gyengítik egymást, miként reflektálnak egymással… stb. Hogyan emelünk ki egy képen belül különböző karakterű tárgyakat.
Tripont-tipp:
Megtanulod mikor, és hogyan használd a boxodat. A gyakorlat során stúdióvaku és szoftbox használata mellett spot világítást, derítéseket és tükröket is alkalmazunk. Tanuld meg, hogyan kezdjünk megtervezni képet. Ha az alkalmazott 20 trükkből csak néhányat alkalmazol, máris jobban el tudod magadat adni.

4. nap
ELMÉLET: (Előadó Petrovics György – nemzetközileg elismert foodstylist)
Különleges ételfotók. Aki már látta tudja, hogy a nagymama húslevese a legfinomabb, de fényképen élvezhetetlen, Gyuri levese a fotón viszont étvágygerjesztő és alig várod már, hogy megkóstold. A fagylalttól elvárjuk, hogy a lámpák hevében se olvadjon meg és a sörhab több órán keresztül tartsa meg eredeti állagát. A fotón nem minden az, mint aminek te gondolod.
GYAKORLAT: (Vass Tamás)
Étel- , ital fotók. Sör, sörösüveg, söröspohár fotózási trükkjein kívül számos más étellel kapcsolatos tárgyfotó kerül lefényképezésre és kiértékelésre.
A nem kis kihívást jelentő üveg, víz, csobbanás fotózásának technikáiba mélyedünk el. Nem könnyű műfaj, de ha megismerjük a technikáit, nagyon látványos képeket készíthetünk
Tripont-tipp:
Csak a célnak megfelelő eszközt használd. Előre tervezd meg a teljes képet! Írd össze a szükséges eszközöket. Figyeld meg azt a néhány trükköt, és ha csak egyet is használni fogsz belőle, mar megérte az időt és fáradtságot.

5. nap
ELMÉLET: (Előadó: Horacsek Ági sztársminkes)
A portré. Miért van szüksége egy fotósnak a sminkes ismeretekre?
A smink jelentősége a képen. Fényképezünk egy modellt smink nélkül. Aztán rossz sminkkel, majd jó sminkkel. Befor-after kép. A karakterek kiemelését, hibák eltusolását és az egyéb trükköket Ágitól lessük el menet közben. Nem sminkelni akarunk megtanítani, hanem arra, hogyan erősítheted, vagy gyengítheted a modell karakterét, a sminket, a megfelelő fénnyel ötvözve.
GYAKORLAT: (Vass Tamás)
Különleges fényforrások és optikai hatások. Megismerjük a körvakut, száloptikás vakut, spootot, speed vakut,beauty dichst,fashboxot, striplight, poliakril fényvezetést., Shift objektiveket. Ezen a napon foglalkozunk a portréval és az egész alak megvilágításával is. A szereplőt a különböző karakterű fényvetők és vakuk mellett, folytonos fényű lámpákkal, fluoresztens fénycsövekkel is megvilágítjuk.
Tripont-tipp:
Figyeld meg az arc karakter változását a smink által, figyeld meg, hogy a világítással mennyit teszünk hozzá. Fogadd meg a jó sminkes tanácsait, még mielőtt neki kezdesz a képkészítésnek.

6. nap
ELMÉLET: (Vass Tamás)
Képelemzés. Számtalan fotót, filmrészletet fogunk elemezni, és az ott látottakat az óra második felében gyakorlatban is megvalósítani.
GYAKORLAT: (Vass Tamás)
Szereplő és háttér. A portré után a modellt környezetbe helyezzük - a fókuszban a szereplő és háttér viszonya, a több szereplős képek, a mozdulat lesz. Fő szempont háttér hangulatának, fényeinek megfelelő megválasztása. A zavaró háttér eltüntetése. Világítási trükkök, fénytörési eszközök, füstgép alkalmazása. A „foltos” háttérvilágítás fajtáinak bemutatása.
Tripont-tipp:
A környezet meghatározó szerepe a képen erősítheti, vagy elvonja a figyelmet. Tanuld meg észrevenni a jó környezetet, használd ki a szép fényeket!

7. nap
GYAKORLAT: (Vass Tamás)
Szereplő és tárgy (jármű)
Ezen a napon a szereplő és tárgy viszonya lesz a téma. Erősen csillogó jármű pl. motorkerékpár teljesen más világítást igényel, mint az emberi test. Mégis hogyan tudjuk leghatékonyabban összehozni az optimális eredményt? A munkanap egy komplett motorfotózással fog telni, ahol a modellt is bevonjuk a megvalósításba.
Tripont-tipp:
Itt egy csomó olyan megoldást látsz és kipróbálhatsz, amit ha megtanulsz sokkal szebb képet készítesz, és a rólad alkotott kép is jobb lesz. Jobban fogod tudni eladni magad.

8. nap
ELMÉLET: (Vass Tamás)
Képelemzés. Áttekintjük, elemezzük azokat a technikákat, amiket a nagy elődök, vezető divatfotósok, operatőrök a kültérben leggyakrabban alkalmaznak.
GYAKORLAT: (Vass Tamás)
Fotózás kűltérben. A természetes fény használatát, annak lágyítását, erősítését ismerhetitek meg, mesterséges világítási eszközökkel kombinálva. Szabadban fényképezünk. Különleges eszközökkel. Stúdióvaku külsőben. Rendszervakuk és rádiós kioldók Pocket Wizzard
Amikor a nap fénye kemény, amikor az árnyék kék, amikor nem elég a fény. Ha esik, ha be van borulva, akkor is jó képet kell készítened. Esküvői fotósok figyelem!
Tripont-tipp:
Külsőbe való cuccolás, külsőben technikát alkalmazni nem kis munka. Összeszokott jó csapattal gyorsan és flottul megy a kreatív munka.

9. nap
GYAKORLAT (Vass Tamás)
Szereplő és tér viszonya. Fotózás térben: ablakok, bútorok és tér viszonya az emberrel. A napszakhoz illő fények reprodukciója és különböző hangulatvilágítások lesznek a középpontban. Ezen a napon teljesen a végére járva valósítunk meg képeket, ahol összegezzük az eddig tanultakat és a modell mellett oda figyelünk az enteriőrre és az abban található tárgyakra is. A reklámfotóra jellemző precizitással és filmes világítási eszközökkel ötvözve hozzuk létre a képeket.
Tripont-tipp:
Előbb tervezd meg a fotódat. Egy jól kiválasztott helyszín, a helyszín adott fényei, színei már sokat segítenek. A kép félig kész! Az eszközökkel és a technikákkal már csak erősíteni kell, kiemelni fényeket, árnyékokat alkalmazni. A látásmódot az alkalmazást nálunk tanulod meg!

10. nap
ELMÉLET: (Előadó: Birta Olivér)
Szoftverek, RAW feldolgozás. RAW feldolgozások összehasonlítása. Amit már a fényekkel kiemeltél miként tudsz hozzátenni, képfeldolgozással, hogy a képed még jobb legyen. Hogyan lesz fotó a nyersképből? Miért kell egy fotósnak megtanulni a képfeldolgozást. A jövő képfeldolgozása, képkidolgozása.
GYAKORLAT: (Vass Tamás)
Alapvető retusálási és egyéb képkorrigálási technikák. Kipróbálunk retusáló, zajszűrő, képméretező szoftvereket. Emellett szó lesz az egyre fontosabbá váló webes felhasználásról és az internet szerepéről a fotózásban. Kitérünk a 3D és fotó kapcsolatára és megnézzük merre halad a digitális fotó technika. Ismételünk, felsoroljuk mi mindent hallottunk, láttunk, kipróbáltunk, tanultunk. Mi az ami alkalmazásával eredményesebb lehetsz?
Tripont-tipp:
Ha ezen a napon csak egy dolgot tanulsz meg máris valamit jobban fogsz tudni mint a többiek!

A tanfolyamról
Tematika
Árak
Oktatók
Werk fotók
Rólunk mondták
Üdvözöljük a
Tripont Light Academy-on
© 2012 Created by Tripont Light Academy.
Profilkártyák | Jelentse észrevételét | Használati feltételek